2.Fejezet 31.rész:3 "Csak gondoltam neked elmondhatom!"

Sikeresen végigfutottuk a pláza alsó szintjét, majd végkimerültségünkbe bementünk egy ruhaboltba.
Egy kicsit elnézelődtünk, amikor láttam az őr nagy alakját közeledni. Ross gyorsan behúzott az egyik próbafülkébe.
- Tudod...az egyik legjobb dolog benned az, hogy ha akarnám, se tudnám mi fog történni veled... - mondta mélyen a szemembe nézve. 

- Néha még én sem vagyok tisztában vele. - nevettem.

- Elnézést.. Önök próbálnak valamit? - szólt be egy idős nénike; már a hangjáról ítélve.

- Persze! - mondtam. Velem párhuzamba Ross, hogy "Nem!". A fejemre csaptam, aztán Rosséra.

- Mi van? - kérdezte, mire elkezdtem letépni  pólóját, ami elég érdekesen jöhetett le neki.

- Vedd már le! - üvöltöttem rá 'suttogva'.

Érthetetlen fejjel lerángatta magáról.
Egyszer csak a nénike berontott.
- Na, de kérem! - "háborodott fel" Ross.
- Ahh, a mai fiatalok... - morogta és elment.
- Már értem.
- Olyan idióta vagy. - böktem meg a kockáit.
- Én? Én nem.
- De. - piszkáltam mosolyogva.
- Hagyj békén! Hallod?
- Mi van? - röhögtem.
- Nagy Bettina!
- Ross Lynch!
Még csesztettem egy kicsit, aztán kénytelen voltam abbahagyni, mert egy hang kívülről eléggé megütötte a fülem.
- Látott két szőke, olyan 18 év körüli gyereket(?) ? Egy lány, és egy fiú. Ebbe a boltba láttam beszaladni őket. 
- Persze! Abban a fülkében vannak. 
Lecsüggedt szájjal néztem Rossra, aki eleinte nem is hallotta, csak miután békén hagytam, azután figyelt fel.
Lenézett, majd megszólalt.
- Gyere! - mondta és lehúzott. Az öltözők alatt volt akkora rés, hogy azon át lehetett mászni. Abban a pillanatban hálát adtam, minden pofátlan és felháborító fülkének, aminek ilyen nagy rése van alul, hogy azon még egy elefánt is beférne.
Szerencsénkre nem volt senki a szomszédban, ezért észrevétlen átjuthattunk. Mekkora baki lett volna, ha lett volna ott valaki és épp próbált volna valamit... Juj.
- Okos. - néztem elismerően Rossra. Ezzel együtt, egy normális ötlete volt, amióta ismerem.

Megálltam a tükör előtt. Egész jó ez a szett...Nem mintha én olyan jól néznék ki, de ez most tetszett magamon. Minden szerénység nélkül el kellett, hogy mondjam. 

Nagy meglepetésemre egy ( vagyis kettő ) kar ölelte a derekam, és egy "Ross-áll" támaszkodott a vállamon. 

- Megijedtél? - suttogta a fülembe, amitől enyhén kirázott a hideg. 

Egészen hozzám simult; póló alatt fogta a derekam, és forró levegővételét érezhettem a nyakamon végigsiklani, amitől a szívverésem egy kicsit felgyorsult és egy fura érzés kerített hatalmába, de nagyon élveztem. Megfordultam és átkaroltam a nyakát. Láttam magam előtt azt a mosolyt ami kiülhetett az arcára. 

Csönd volt. ( Mármint az alap háttérzajokat leszámítva. ) Olyan nyugodt volt minden... 

Belefúrtam az arcom a vállába és szorosan magamhoz húztam. Jó volt tudni a közelségét. És azt, hogy itt van. És a keze közt biztonságban éreztem magam. 

- Aha! Megvannak! - nyitott rák a biztonsági őr, ezzel felriasztva minket az "álmodozásunkból". 

Elég udvariatlanul fellökve, Ross kirontott az ajtón ( persze már felöltözve ) és kifutottunk az üzletből, ami furán jött le az eladósnak, hogy két szellemében még gyerek; fut egy őr elől. Na mindegy.

Fel a mozgólépcsőn, egyenest a mozi fele vettük az irányt.

 Az utolsó előtti sorban foglaltunk helyet. Valami drámai cucc volt, amire én egyből fintorogni kezdtem. Velem ellentétben, Ross figyelmesen nézte, hogy éppen mi zajlik a vetítővásznon. 

- Hát Ross, elhiszem, hogy nagyon érdekes, de mennünk kéne.
- Várj még egy kicsit! Mindjárt összeházasodnak! - csitított el.
- És én ezt pont nem szeretném kivárni! - álltam fel.
- Betti! - suttogta Ross.
- Gyere már!
- De, de... A boldogító igen!
- Majd a saját esküvődön izgulj ennyire az "igen" miatt! És most gyorsan! - rángattam föl az ülésből. Pontosabban : rángattam volna fel az ülésből, ha nem lenne egy kicsit erősebb nálam, amivel visszahuppantam egyenest az ÖLÉBE.
- Ross, elhiszed mennyire nem érdekelnek  romantikus filmjeid???? - kérdeztem félig-meddig idegesen.
- Ugye milyen jó a film? - kérdezte mögöttünk popcornt zabálva az a bizonyos hang. 

- Ohh nagyon jó és izgalmas! - fordult hátra Ross; közben átkarolta a derekam. 

- Ugye?? Kérnek? - nyújtotta előre a popcornt. 

- Nem kérünk, köszönjük, és mi távoznánk is... - toltam vissza az őr kezét. 

És mint említettem szándékomban állt távozni, de valaki visszatartott :  

- Ugyan... Ráérünk még egy kicsit, nem? -hallottam Ross édes hangját mögöttem, majd éreztem, hogy kezei óvatosan a combomra csúsznak, és  nem épp a térdem fele súrolták puha ujjai a bőrömet... If you know what i mean...
- Öhh...ami azt illeti... - kezdtem.
- Tényleg. Maguknak van jegyük erre a mozira? Csak mert olyan sietősen beszaladtak; nem is láttam, hogy jegyeket vetek volna.
- Asszem igazad van, Betti, nem érünk rá! - mondta Ross és kihúzott a moziból.
- Oki. Hol nem voltunk még? - kérdeztem, mint "helyi"-t.
- Nem lenne egyszerűbb megkérdezni, hogy mit akar tőlünk?
- De...viszont, az úgy túl unalmas lenne. - adtam a szerintem logikus választ. Ross csak megrázta a fejét és elindult egy számomra ismeretlen helyre.
- Mégis miért hoztál be egy játszóházba? - kérdeztem meglepődötten, amikor Ross egy 5 éves szintjén beleugrott a "labda-tenger"-be.
- Ha nem hozlak be akkor az úgy túl unalmas. - megráztam a fejem és indultam volna el, amikor egy kéz megragadta a csuklóm és berántott a labdák közé.
- Ha még egyszer azt csinálod eltöröm a karodat! Érted? - kiabáltam rá "sértetten" a folyamatosan nevető Rossra - És ne röhögj! Hallod? Ross? Ross! - mondtam és elkezdtem dobálni a színes labdával ami körülvett minket. Természetesen, mint két rossz 6 éves elkezdtük egymást cseszegetni a labdával. iQ lvl 9876543816
A következő pillanatban véletlenül szemen dobtam Rosst, aki, persze, megjátszotta a hattyúk halálát és nyifogott, meg fetrengett, hogy ő most könnyezik és úristen világ vége, mert szemen találtam labdával.
- Meg fogok halni!
- Olyan szerencsém nincs. - vigyorogtam, mire rám nézett. De csak félig...
- Gonosz vagy! - húzott magára és összeszorította a szemeit.
Nagy nehezen rám nézett. Egyik szeme egy kicsit könnyes volt, de mindkettő csillogott.
- Imádlak te hülye! - mondtam.
- Én meg utállak. - mosolygott.
- Ne utálj minkeeeett! Mi nem tettünk szemmit... - nyávogtam, mint egy hülye.
- Szejetünk titeket! - mondta és megpuszilta az arcomat.
- Elnézést, de nem lehet cipővel a játszóház területén tartózkodni! - szólt oda nekünk egy fiatal lány, közben a szemével végig Rosst fürkészte.
- Bocs. - mondta hanyagul Ross, majd ledobta(!!) magáról a tornacipőjét.
- Tudod... most mondanám, hogy állj föl és vidd ki... de mivel olyan helyes vagy itt a labdák közt és már kényelembe helyezted magad így nem akarlak megzavarni... - mondta a csaj közben végig Ross karját simogatta.
Oki. Nyugi.
Ez a csaj most komolyan Rossal flörtöl? Tényleg? De még bénán is csinálja basszus!
Elkerekedett szemekkel néztem rá. Ross ijedt fejet vágott és rám nézett.
- I-i-inkább megyek csúszok egyet a csúszdán... - mondta és elszaladt... a csúszdával ellenező irányba.
- Most mi baja van? - nézett értetlenül a csajszi. Megadóan feltettem a kezeim és megráztam a fejem.
- Mindenesetre... itt a számom add oda neki! - mondta parancsolóan és a kezembe nyomott egy cetlit, amin a neve és telefonszáma szerepelt, majd elhúzott. Megnéztem a kis papírkát : Miranda 123-456-7890
Összegyűrve a zsebem mélyére dugtam és ( a cipőmet levéve... ) elindultam abba az irányba amerre Ross "menekült".
Már kezdtem egy kicsit ideges lenni, amikor nem találtam sehol és már vagy 100x bevertem a fejem felettem lévő szivacs-rudakba.
- Áúúúú! - nyöszörögtem amikor fejbe csapott egy gyerek azzal a nagy cuccal, amiket így telefújnak levegővel akkor fölemelkedik ilyen vastag oszlop(?) vagy mi... és a gyerek persze akkor ugrik le róla amikor én megyek mellette...
Épp a csúszda mellett haladtam el, amikor egy "Ross-ordítást" hallottam. Visszanéztem és csak annyit láttam, hogy Ross hason csúszik lefele és rajta vagy négy 4-5 éves gyerek csimpaszkodik. Karba tett kézzel álltam oda a csúszda végéhez ahova megérkeztek, majd Ross a lábamnál háton fekve nézett fel rám.
- Jól elvoltál? - kérdeztem, mire ő csak röhögött.
- Én nagyon örülök, hogy boldogok, de nekem dolgoznom is kéne és nem érek rá arra, hogy idióta kéréseket teljesítsek. már ha tudnám teljesíteni. - szólt mögöttem az a bizonyos bizti őr. Megfordultam.
- Ezt hogy érti?
- Úgy, hogy engem egy szőke, fiatal lány, kért meg, hogy Önöket keressem meg és szóljak, hogy gyorsan menjenek hozzájuk. De Önök, ugye, elszaladtak, bár nem értem az okát. - fújtatott - Arról meg nem is beszélve, hogy futnom kellett, még jegy nélkül ültek be mozira és vajon ide is befizettek? De mindegy is. Az a lényeg, hogy keresi Önöket egy Rydel nevezetű hölgy. Na viszont látásra! - mondta és elment.
- Oki. Tudtam, hogy nem csináltunk semmit, de arra nem gondoltam volna, hogy Rydel kerestet. - néztem meglepődötten az immár álló Rossra.
- Szh... mintha két 7 éves gyerek tűnt volna fel... Komolyan.. Mi felnőtt és érett gondolkodású emberek vagyunk és tudunk magunkra vigyázni. Nem értem. - ingatta a fejét Ross, majd megpillantotta azt a négy 5 évest akikkel rátaláltam és a kérésüket teljesítve elment csúszdázni.
- Hát ha nem is mindkettőnk, de legalább én érett gondolkodású vagyok... - mondtam magamban.
- Ross tényleg meg kéne keresni őket, mert otthonról is csak úgy leléptünk; szerintem anyud aggódik. - mondtam miután leérkeztek.
- Igazad lehet... - mondta és felkaptuk a cipőink, majd elindultunk a keresésükre.
Nem kellett sokat kutakodnunk, ugyanis az első útba akadó estélyi ruhás boltba nézelődött az egész csapat  : Riker + Bogi; Rocky + Fanni; Stormie; Ryland; Laura és Rydel. Mark leginkább csak fogta azokat a ruhadarabokat amiket Stormie a kezébe adott és nézett ki a fejéből.
- Halihóó! - ugrottam Rydel mellé, aki egy bosszús pillantást vetett rám.
- Nem úgy volt, hogy hárman megyünk vásárolni, de nem, mert te szépen otthagytál! - mondta durcisan - Ezt csak egyféleképp tudod helyrehozni!
Kíváncsian néztem rá.
- Ha ezeket itt mind felpróbálod és AMELYIKET ÉN MONDOM, azt veszed meg. - nézett most már sokkal lágyabban.
- Legyen... - mondtam, mire Rydel egy nagy kupac ruhát a kezembe nyomott és a próbafülkék felé kezdett tolni.
 - Naaa gyerüünk!
- Jólvanna!
Bementem és szépen sorban felpróbáltam az összeset. Persze, Rydel megkövetelte, hogy menjek ki az összesben.

- Túl hercegnős. - mondom és vissza is mentem Rydel bánatára.

- Túl rózsaszín.
- Aaaaa, ez viszont jó lesz nekem. - mondta Rydel és mikor az öltözőben levettem, kiszedte a kezemből, hogy ez az övé.

 - Sápaszt.

- Túl ötven évesre való.

- Ez...jól néz ki..de...Nem tudom...

- Túl barna.

- Mint egy temetésen...

- Hát ez nem tetszik...

- Ez túl élénk....
- Ú ú ú ezt majd één! - pattant föl Bogi és berohant a mellettem lévő öltözőbe.
Felpróbáltam még egyet, ami igazán tetszett magamon, de nem mentem ki, mert gondolatban biztos voltam benne, hogy ez az igazi...És nem szeretném felfedni...Úgyhogy... Felöltöztem és kimentem.
- Rydel... Nézd.. Ezt választottam... Jóváhagyod? - suttogtam, és úgy mutattam, hogy csak ő lássa.
- Jóvá. - vigyorgott.
Megjelent végre Ross is, aki meg már öltönyben volt, kis cuki, fehér pöttyös csokornyakkendővel; épp a haját igazgatva. Aztán megpillantott engem is, és mosolyogva idejött.
-A te ruhád? - kérdezte miközben a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Már kiválasztottam.. - mosolyogtam.
- Láthatom is?
- Majd a bálon. - kacsintottam.
Közben a többiek is megtalálták a ruhájukat; Boginak maradt a kék színű, mivel azt mondta, hogy Riker állítása szerint neki mindenféle szempontból ez érné meg a legjobban; Fanni egy lila ruhát választott; Stormie egy elegáns, hosszú vöröses piros ruhát választott; Laura, pedig egybarack színűt, ami megjegyzem nagyon jól állt neki.A fiúk persze, az összes öltönyben vagy zakóban flangált, bár nem tudták elviselni azt a nadrágot.  És Laurára visszatérve. Ma még nem is lógott Rosson és nem is nagyon zavarta, hogy együtt voltunk, vagyis együtt estünk be. Ez gyanús...
- Na gyerekek mehetünk cipőboltba? - kérdezte Stormie amikor már mindenki visszaöltözött.
- Aha. De mindezek előtt fizetni kéne...Hmm... Ravasz...Nagyon... Jah..igazad van Bettina, hogy nekem perpillanat nincs pénzem..aha...lehet nekem ezt nem kéne...el se kéne mennem...De ciki. Teljesen le vagyok égve. - gondolkodtam, bár úgy tűnik nem magamban ugyanis Ross egyből ellenkezett, hogy nem tehetek róla meg izé meg, hogy ő majd megveszi.
- Nem veszel meg te semmit. - motyogtam és elképzeltem Rosst ahogy erőszakosan megveszi és utána Rylandből kiszedi a pénzt.
Amíg elbambultam mindez meg is történt, és hálálkodtam Rossnak.
- Cipőőőőőőők! - ordította Rydel és beszaladt a szembe lévő üzletbe.
Ilyenkor, ugye, magassarkú illik. Deeee az a helyzet, hogy én ...

1. Ki nem állhatom. 
2. Nem bírok benne normálisan menni

Ahogy nézelődtem, láttam egy darabot, ami még jól is nézett ki. Persze, nekem a legegyszerűbb kell, mert örülök, ha tudok benne létezni, nemhogy még extra magas és extra csicsás legyen.

- Na jó, Rydel, te engem járni fogsz tanítani.
- Oki. - mondta boldogan és össze-vissza szaladt az üzletben egy kb. 12 cm-es sarokban. Ilyenkor úgy irigylem, bár én nagyon szeretem az én kis converse-imet.
- Mehetünk? - kérdezte Ross.
- Aham. - mondtam.
- Elmentünk! - szólt oda Ross az apának.
- Mégis hova? - reagál rá Stormie.
- Még meg szeretnék mutatni valamit Bettinek.
- Ohh, oké, de érjetek haza időben!
- Oké. - mondta és elvezetett arra a bizonyos helyre ami nem más mint a tető... csak van rajta egy "botanikuskert" extra mini változata, ami abból állt, hogy ahol feljöttünk a lépcsőn, ott szembe vele van egy pad és a körül virágok, meg ilyenek. ( amúgy az ajtó az egyik személyzeti helyiségből vezetett fel )
- Szeretek ide felszökni. - mondta - És őszintén szólva nem tudom, hogy mi lesz ebből a "bál" dologból. A papám kiszámíthatatlan. Már ha anyu felőli ágról van szó. - mondta és leült a padra, én meg mellé -  Meg Laura...Bírom őt, de csak barátilag. És ő is így van vele, csak ha meghallja, hogy egy csaj van a közelemben egyből meghülyül. Mert köztünk olyan fura kötelék van és nem akarja, hogy baj legyen, vagy pl. a lány nem is szeret, csak összetöri a szívem stb, mert volt már ilyen és szerintem neki nagyon fontos vagyok, csak néha nem tud elengedni. Pl. most is csak azért megyek vele mert hirtelen lesokallt, hogy te ott vagy. És ezt utálom, de nem tudok  vele mit kezdeni. Mindegy is. Amúgy félre ne értsd nincs köztünk semmi. Csak gondoltam neked elmondhatom. Bár te se szereted.
- Ross, nekem elmondhatsz mindent, és Laurával kapcsolatban, meg az lenne a helyzet, hogy nem utálom, csak még nem ismerem, mert első benyomásra nekem az jött le úristen ez a csaj. De ahogy elmondod biztos nem rossz. Vagyis jófej, csak egy kicsit meg kell barátkozni a gondolattal, hogy én is élek és nem akarok tőled semmit. - néztem mélyen a szemébe. Fejét a vállamra hajtotta és ezzel kb. 5 perces csönd következett amit ő tört meg.
- Tudsz keringőzni?
- Tudok.
- Jó, mert én nem. - ezen a válaszon elcsodálkoztam, ugyanis, ha valaki nagyon ért, vagy nagyon tud táncolni akkor Ross igen. És pont a legalapabb táncot nem tudja...
- Megtanítasz?
- Ross te most tulajdonképp a legbénább táncost kérted fel, hogy tanítgasson. Te normális vagy?
- Nem. Miért?
- Nem hiszem el, hogy nem tudsz.
- Mondom!
Megráztam a fejem, megfogtam a kezét és felhúztam. Kezét a derekamra emelte és a bal kezemet pedig felemelte. Előre lépett, mire én hátra...és ez így ment...Előre, hátra, előre, hátra, előre, hátra...
Természetesen nagyon jól tudta, hogy mikor hova kell lépni, és mikor mit kell csinálni.
- Mondtam, hogy nem hiszem el, hogy nem tudsz. - suttogtam. Elmosolyodott és megvonta a vállát.
Egymás szemébe nézve táncoltunk és őszintén mindkettőnk fejéből kiment az, hogy egyel talán hol vagyunk, vagy hogy mikor, a bál, a többiek...
Amikor már szinte végigmentünk a tetőn, Ross lassan megpörgetett és amikor pont a hátam mögött volt, nem átfordított, hanem átkarolt és leengedte a kezeink.
Nyomott egy puszit az arcomra és szorosan magához ölelt.